MACSKAHARAPÁS

A 77 éves édesanyám rálépett a lábtörlőn fekvő macskára. Feltehetőleg az állat támadásnak vélte, mert beleharapott édesanyám lábszárába. Miután elállt az erős vérzés, láttuk, hogy a macska fogai mélyen roncsolták a bőrt és a húst is.

Elmentünk a kórházba, a baleseti szakrendelésre irányítottak. A szolgálatban levő orvos kivágta a két tépőfog nyoma közötti roncsolt részt, fertőtlenítette és azt mondta, másnap jöjjünk kötözésre, két nap múlva össze lehet varrni.

Következő nap egy másik orvos volt szolgálatban. Ő először látta a kb 4 cm hosszú és kb 1 cm mély, erősen váladékozó sebet. Fertőtlenítette és közben közölte, hogy a seb sose fog begyógyulni. Kijelentése sokkoló volt, ezt észlelte, arcomba nézve megismételte: – A néni idős, sose fog meggyógyulni. – Doktor úr, mit lehetne tenni? – kérdeztem – Levágni a lábát – válaszolta. Az orvos által vázolt kilátások- arra késztettek, hogy más megoldást keressek.

Pukancsik doktor urat, egy volt betege ajánlotta, a barátnőm fia. Három nappal a harapás után látta először a sebet. Az előzményeket nem mondtam el, mivel kiváncsi voltam a reakciójára. A doktor úr arca komor volt, amikor meglátta a mély sebet. A seb szélén a bőr fodrosan elállt a hústól és a környéke piros volt.

Antibiotikumot írt fel, fertőtlenítette. Sajnos, édesanyám szervezete nem reagált az első antibiotikumra. A pirosság nőtt és a színe lilában játszott.

A doktor úr lecserélte az antibiotikumot. Az órák napoknak tűntek. Két-három nap eleteltével észleltük, hogy nem terjed tovább a gyulladás. Figyeltük a doktor úr reagálását. Amikor azt mondta: – Megállt a folyamat – megkönnyebbültünk, reménykedtünk. A gyulladás kezdett visszahúzódni. Naponta jártunk kötözésre. A seb alján vérnyomokat láttunk. A doktor úr megnyugtatott, ez jele annak, hogy élet van a szövetekben, előfeltétele a regenerálódásnak.

A gyógyulás lassú volt, de elérkezett egy olyan fázisba amikor naponta szemmel érzékelhető volt a pozitív változás. A seb kerülete és mélysége fokozatosan csökkent. Édesanyám lábszárán két hónap elteltével teljesen ép bőr, egy kis lilás elszíneződés utal arra, hogy ott valami volt.

Két fénykép mindennél beszédesebb lenne, úgynevezett „előtte” és „utána”, mint a mai divatos magazinokban, sajnos nem készítettünk. Így szavakkal próbálom visszaadni a látványt és a történetet, mely számunkra több szempontból is tanulságos volt, leírtam, hogy lehetőség szerint mások számára is az legyen. Örök hálával tartozunk Pukancsik doktor úrnak!

Székesfehérvár, 2009. 10. 22.
L. Judit