HASPLASZTIKA

A has plasztikámról — és az előzményekről

1993-ban 22 évesen 4,10 kg-os babának adtam életet. A terhesség alatt mintegy 25 kg-ot híztam, a pocak méretéből kiindulva a 8-9.hónapban azt feltételezték, hogy ikreim lesznek. Rengeteget nyúlott a bőröm, a magzatot végig lenn hordtam. A kezeimmel nem értem át a hasamat.

A szülés után szépen lassan kezdtem visszafogyni, 70 kg-ról egy év alatt 54 kg lettem. A hasamon lévő bőr azonban nem regenerálódott. Kezdetben én is bedőltem a narancsbőr elleni krémek hatásainak, remélve ettől a pozítív változásokat, amik elmaradtak.

Fiatal anyukaként borzasztó sok lelki problémát okozott, hogy a testem megváltozott, takargatnom kellett magam még a férjem előtt is. Hiszen Ő egy „sport ladyt” vett feleségül. Talán mondanom sem kell, hogy nem csak a strandoláskor zavart a ngy lógó hasam...

Megtanultam együtt élni ezzel a problémával, az öltözködésemmel némileg javítottam a látványon, de mindvégig ott motoszkált bennem, hogy talán van erre más megoldás is. Pedig aerobic edzőként és táncoktatóként nem volt könnyű dolgom a munkámat végezni ezzel a testtel. Majd egyre több szó esett a zsírleszívásról és a különböző plasztikai műtétekről...

Három évvel ezelőtt elhatároztam, hogy a fizetésem bizonyos százalékát félre fogom tenni egy has műtétre. Megkezdtem felkészíteni a férjemet a döntésemre. Nem volt könnyű meggyőzni őt, de miután összegyűlt a kérdéses összeg, már nem volt ellenvetése. Felkerestem néhány plasztikai sebészt, és tájékozódtam a dolgokról.

Pukancsik doktor a nyugalmával és határozottságával „levett a lábamról”, így mellette döntöttem. Ekkor tudtam meg, hogy sérvem is van, amit szintén a terhesség okozott (a szülés után kb. egy évvel még mindig nem voltam képes hasizom gyakorlatokat végezni, de akkor még nem tudtam, hogy miért).

Előzetes vizsgálatok és alapos körültekintés után a Telki Magánkórházban 2010-ben Pukancsik doktor megműtötte a hasam. Profi munkát végzett. Négy hét lábadozás után — amiben a férjem oroszlánrészt vállalt — naponta gyönyörködtem az eredményben. Most féléves múlt a sebem és kezd teljesen elhalványodni.

40 éves vagyok, újra bikiniben járhatok, ha kiállok a vendégeim elé órát tartani nem félek attól, hogy felcsúszik a pólóm. A legfontosabb azonban, hogy önbizalmat kaptam, amit az életem minden területén kamatoztatok. Beleértve a házasságomat is!

Köszönöm doktor úr!

2011. február 26.